A puha sárkány

1. fejezet — A domb mögött

A domb mögött, a régi körtefa alatt lakott egy sárkány.

Kicsi volt, mint egy nagymama kendője, és puha, mint egy jó párna. Pihének hívták.

Pihé tudott mindent, amit egy sárkány tud. Tudott repülni. Tudott gömbölyödni. Tudott úgy tenni, mintha aludna.

Egy dolgot nem tudott.

Nem tudott tüzet fújni.

Megpróbálta. Reggel próbálta, délben próbálta, este próbálta. Fújt egy nagyot — és a levegő meleg lett.

Csak meleg. Nem tűz.

— Jaj — mondta Pihé. — Megint nem sikerült.

A körtefa levelei megzizegtek. A fű meghajolt. De nem égett el semmi.

Pedig egy sárkánytól mindenki tüzet vár.

Azon az estén egy kislány jött a dombhoz. Lilla volt a neve, és hat és fél éves volt, ami majdnem hét.

Lilla meglátta a sárkányt, és nem futott el. Csak megállt, és nézte.

— Te vagy a sárkány? — kérdezte.

— Én — mondta Pihé szomorúan. — De nem tudok tüzet fújni. Csak meleget.

Lilla odament, és a tenyerét a sárkány orra felé tartotta.

Pihé fújt egyet.

És minden melegebb lett.

— Ez jó — mondta Lilla. — Ez nagyon jó.

Pihé eddig soha nem hallotta, hogy valaki ezt mondja.

2. fejezet — Az útra kelés

Másnap reggel Lilla visszajött, és egy kosarat hozott.

— Gyere velem — mondta. — A faluban ma este lámpás ünnep lesz. Mindenki kitesz egy lámpást az ablakba.

— Én nem tudok lámpást gyújtani — mondta Pihé. — Nincs tüzem.

— Nem kell gyújtani — mondta Lilla. — Gyertyát teszünk bele. De a falu népe fázik, mert hideg szél jön.

Pihé felkelt. A szárnyát megmozgatta. A farkát megemelte.

— Akkor megyünk — mondta.

Elindultak a dombról lefelé. Lilla ment elöl, Pihé ment utána, és a fű mindenhol meghajolt alattuk.

Az úton találkoztak egy öreg kutyával, aki a kapu előtt ült.

— Hova mentek? — kérdezte a kutya.

— Lámpás ünnepre — mondta Lilla.

— Hideg lesz — mondta a kutya.

Pihé ráfújt egy kicsit.

És a kutya füle megmelegedett. A kutya elmosolyodott, amennyire egy kutya tud.

— Na — mondta —, akkor jó utat.

Továbbmentek. Az út poros volt, a nap sütött, és Lilla énekelt egy dalt, aminek nem volt értelme, de szép volt.

Pihé nem énekelt. Pihé fújt.

És minden melegebb lett.

3. fejezet — Ami nem sikerült

A faluban már mindenki kint volt az utcán.

A pék sütötte a kenyeret. A szomszédok lámpásokat akasztottak a kapukra. A gyerekek szaladgáltak.

Lilla odavitte Pihét a pékhez.

— Ő tud meleget fújni — mondta büszkén.

A pék megnézte a sárkányt.

— Nekem tűz kellene — mondta. — A kemencébe. Hogy megkeljen a kenyér.

Pihé fújt egy nagyot a kemence felé.

A levegő meleg lett. De tűz nem lett.

A pék megrázta a fejét.

— Így nem jó — mondta. — Sajnálom.

Pihé lehajtotta a fejét. A szárnya lecsuklott. A farka a porban húzódott.

— Én nem vagyok igazi sárkány — mondta halkan.

Lilla leült mellé a földre.

— De igen — mondta. — Csak más.

Pihé nem szólt semmit.

Aztán észrevették, hogy a tésztás tál mellett áll egy kisfiú, és didereg. Nem volt kabátja.

Pihé odament, és ráfújt.

A kisfiú abbahagyta a didergést. Aztán elmosolyodott.

— Meleg van — mondta.

És akkor Lilla felkiáltott:

— Pék bácsi! Nem tűz kell! A tésztának meleg kell!

A pék megállt. Végignézett a sárkányon. Aztán a tálra nézett. Aztán megint a sárkányra.

— Hozd ide — mondta.

4. fejezet — A lámpás ünnep

Pihé odaállt a tál mellé.

Fújt egyet.

A tészta megmozdult. Fújt még egyet. A tészta megemelkedett, lassan, szépen, mint aki jót alszik.

— Nő! — kiáltotta a kisfiú.

— Nő — mondta a pék, és a hangja egészen elcsuklott.

Aztán este lett.

A faluban minden ablakban égett egy lámpás. A gyertyák kicsik voltak, a fényük sárga, és a szél fújt, ahogy Lilla megmondta.

De senki nem fázott.

Mert a lámpások között, a házak között, a kapuk között ott járt egy puha sárkány, és mindenhova fújt egy kicsit.

A kutya elaludt a kapuban. A pék betette a kenyeret a polcra. A kisfiú felvette a kabátját, és nem kellett.

Lilla és Pihé felmentek a dombra.

A körtefa alatt leültek. A csillagok kigyulladtak, egyenként, mint aki lámpást gyújt az égen.

— Pihé — mondta Lilla. — Te vagy a legjobb sárkány.

— Miért? — kérdezte Pihé.

— Mert nem kell tűz ahhoz, hogy meleg legyen — mondta Lilla, és ásított egy nagyot.

Pihé körbetekerte magát, mint egy paplan. Lilla odabújt mellé, és a fejét a puha hátára tette.

Pihé fújt egyet.

És minden melegebb lett.

A lámpások lassan kialudtak a faluban. A szél elült. A körtefa nem zizegett többé.

A domb mögött, a régi körtefa alatt aludt egy sárkány és egy kislány.

És a világon senki nem fázott azon az éjszakán.