Az utolsó meleg este
Véget ér a nyár, és a kert álomra készül. Tüsi megtanítja a legkisebb tücsköt arra, amit ő is megtanult. Háromrészes esti mese záró része.
Olvasási idő: 4 perc · Vissza a gyűjteményhez
Augusztus vége felé a kert megváltozott.
A fű már nem volt olyan zöld. A muskátlik kevesebbet virágoztak. A levelek egyike-másika leszállt a földre, és ott maradt.
A tücskök még ciripeltek, de halkabban.
Tüsi észrevette.
— Csiga — kérdezte —, mi történik?
Csiga lassan felmászott a kőre.
— Elmennek — mondta. — A tücskök. Minden nyáron elmennek, amikor hűvös lesz.
Tüsi hallgatott.
— Én is elmegyek?
— Nem tudom — mondta Csiga. — Én csiga vagyok. Én maradok.
Azon az estén Tüsi nem kopogott. Csak ült a kőn, és hallgatta a többieket.
Ciri-ciri. Ciri-ciri. Még mindig szép volt.
Aztán egy nagyon kicsi hang szólalt meg mellette.
— Bocsánat.
Tüsi megfordult. Egy icipici tücsök állt a fűben. Alig látszott.
— Te ki vagy? — kérdezte Tüsi.
— Nem tudom — mondta a kicsi. — Ma jöttem elő. És nem tudok ciripelni.
Tüsi nagyon sokáig nézte.
Aztán elmosolyodott.
— Gyere — mondta. — Mutatok valamit.
Odavezette a kicsit a kőhöz, és felemelte a lábát.
Tükk.
— Hallod?
— Hallom — mondta a kicsi.
— Ez az én hangom — mondta Tüsi. — Nem ciripel. De az enyém.
A kicsi tücsök megpróbálta. Felemelte a lábát, és ráütött a kőre.
Tükk.
— Sikerült! — kiáltotta.
— Sikerült — mondta Tüsi.
És akkor ketten kopogtak. Tükk-tükk. Tükk-tükk.
A kert hallgatott, és várt. De most nem volt semmi baj a csenddel.
A tücskök átvették az ütemet. A béka brekkent egyet. A szél hozzáfújt.
És azon az estén az egész kert együtt zenélt, még egyszer, utoljára abban a nyárban.
Másnap a tücskök elmentek.
Nem búcsúztak el. Egyszerűen csak nem szóltak többé.
Tüsi ott maradt a kő mellett, a muskátlik alatt, és vele maradt a kicsi is.
— Fázom — mondta a kicsi este.
— Gyere közelebb — mondta Tüsi.
Összebújtak a kő mellett. A fű hűvös volt. A hold sápadt.
— Tüsi — kérdezte a kicsi —, jövő nyáron is ciripelnek majd?
— Jönnek — mondta Tüsi. — Minden nyáron jönnek.
— És mi?
— Mi itt leszünk — mondta Tüsi. — És kopogunk nekik.
A kicsi elaludt.
Tüsi még egyszer ráütött a kőre. Halkan. Csak úgy.
Tükk.
Aztán behúzta a lábait, és ő is elaludt.
A kert csendes volt. A levelek megmozdultak a szélben, és visszafeküdtek.
És a nagy kő mellett, a muskátlik alatt, két kicsi hang aludt téli álmot, hogy jövő nyáron újra megszólaljon.
Címkék: esti mese · felolvasható · nyár vége · tanítás · háromrészes
